Interjú Polonkai Máriával a Matehetsz és az NTT megalakulásának 10 éves évfordulója alkalmából
Hogyan lehet összefoglalni az NTT, illetve a MATEHETSZ elmúlt tíz évét? – kérdezte honlapunk Polonkai Máriától, a Tehetségek Magyarországa program szakmai vezetőjétől.
Az NTT, illetve a METEHETSZ tíz évét áttekintve az első szó, ami az eszembe jut, s ami a munkánkra jellemző, az az építkezés. Ez tervszerű munkát jelent, aminek van egy szakmai vonulata. A szakmai vonulat ívét jól nyomon lehet követni az egymást követő programokban: a Magyar Géniusz Programban, a Tehetséghidakban, majd a Tehetségek Magyarországában. A Magyar Géniusz Programban az elméleti alapokat fektettük le a korszerű, XXI. századi tehetségsegítő munkához. Természetesen ez az alapozás sem előzmények nélküli, hiszen például jövőre lesz száz éve annak, hogy Révész Géza 1918-ban – Renzullit megelőzve – megalkotta a tehetség, a talentum definícióját. De az előzmények között említhetem ugyanígy a két világháború közötti egyházi iskolák tehetségek felkarolására indított programjait éppúgy, mint a mozaikosan a XX. század későbbi évtizedeiben is fejlődő teheségszakmai munkát is. Ezeket az elméleti elemeket, sokszor „morzsákat” kellett összegyűjteni, rendszerbe foglalni először, majd erre épülhetett rá egy komoly hálózatfejlesztés, a Tehetségpontok, majd Tehetségsegítő Tanácsok rendszerével. E rendszerben azt tartom talán a legfontosabbnak, hogy mi, civil szakmai szervezetként határoztuk meg saját magunknak, hogy milyen legyen az a szakmai keret, amelyben itt, a Kárpát-medencében a tehetségsegítést elképzelhetőnek és megvalósíthatónak tartjuk. Az új szemlélethez társuló új szervezeti forma tette aztán lehetővé a programok elindítását és sikeres működtetését.
E programok is ugyanilyen, tervszerű rendszert alkottak, alkotnak?
Természetesen nem „vizionáltuk” előre 2006 táján, betűről betűre, hogy milyen programok indulnak majd 2017-ben, vagy aztán mondjuk majd 2020-ben. Mi a Tehetségpontokat inspiráltuk arra, hogy hálózatosodjanak, alkossák meg a saját programjaikat, szerveződjenek akár regionálisan, akár tematikusan – pl. a matematikusok, a művészeti tehetségsegítők, az Arany János Tehetségprogramban részt vevők stb. – nagyobb csoportokban, népesebb egységekben. Aztán a Tehetséghidak keretein belül a hangsúly átkerült a kisebb csoportokra, ezen közösségek tehetségfejlesztő programjaira, mint amilyenek a gazdagító programok. A gazdagító programoknál is először az elvi alapozásra volt szükség, be kellett mutatni, hogy ezek a programok miben mások, többek, mint az iskolai órák, milyen érzelmi, motivációs többletet képesek adni a tehetséges fiatalok kisebb csoportjainak, miként kell ezeket megszervezni, lebonyolítani. S a Tehetségek Magyarországa program révén jutottunk el immár az egyénhez, magához a tehetséges fiatalhoz.
Hogyan szolgálja a jelenlegi program az egyént, az egyes fiatalt?
Egy-egy csoport, még ha közel azonos érdeklődésűek is a tagjai, mindig heterogén. Mindig van egy-két tagja, aki kiugrik, aki már előrébb jár az adott tehetségterületen, mint a többiek. Neki már több kell, mint a társainak, ő már olyan tehetségígéret, akivel külön kell foglalkozni. Ezért kerül most reflektorfénybe az egyéni fejlesztés. Ennek különféle fokozatai lehetnek. Lehet valaki tehetségígéret úgy, hogy olyan környezetbe, régióba született, ahol még nem találkozott a számára megfelelő intézménnyel, ilyenkor segíteni kell neki rátalálni a neki személy szerint megfelelő Tehetségpontra, művészeti iskolára, szakkörre vagy bármilyen más intézményi formára. Mások, akik már megtalálták a nekik megfelelő intézményt, lehet, hogy megértek a továbblépésre, kinőtték az addigi kereteket, ebben kell támogatni őket mesterkurzussal, művésztanárral, külföldi egyéni utazási lehetőséggel – ami a leginkább hasznos lehet a számukra. Vagy említhetem az egyéni fejlesztés új keretét, a tutor rendszert, ahol sok helyről érkező fiatalokat segít egy tutor, egy felnőtt, aki azzal a sok-sok lehetőséggel rendelkezik, ami felé elviheti a rá bízott gyermekeket. Ez nem mentorálás, ugyanis a mentor akkor kapja már meg a fiatalt, amikor az illetőnek már vannak eredményei, s motivált egy adott tehetségterült irányába, már nem hezitál, nem válogat. A tutor a választási lehetőségeket kínálja fel a rá bízott fiataloknak, s nemcsak az adott tehetségterület szakmai részét mutatja meg, hanem az emberi oldalát is. Például el tudja mondani, hogy egy kutatói pályához a kitartó, hosszú adatgyűjtés, a sokszor sikertelen kísérletezés is hozzá tartozik, az válassza tehát azt az irányt, aki a monotonitást vagy a kudarcot is el tudja viselni. Az új tutor hálózatunk, a tervszerű építkezés újabb elemeként, az ilyen, a tehetségsegítés személyi vonatkozásaira is figyelni tudó korszerű rendszer lesz.
