Interjú dr. Pakucs Jánossal, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnökével, alapítójával a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában a közelmúltban átvett honoris causa Jedlik Ányos díja alkalmából – műszaki alkotásokról, mérnöki tehetségről, művészetről, pályakövetésről.
A Honoris Causa Jedlik Ányos díj átvételekor egy saját, erre az ünnepélyes alkalomra írt verssel köszönte meg az elismerést és az ott elhangzott méltatást. Ennyire hangsúlyos szerepet játszik az életében a költészet?
Hiszem, hogy a művészet meghatározó része az ember életének, gondolkodásának! Én a természettudományokkal, közelebbről az innovációval foglalkozom, az alkotó ötletek támogatásával, az újító gondolatok menedzselésével, és ez intuíció nélkül elképzelhetetlen lenne. Ennek megismeréséhez pedig az egyik legjobb út a művészetek ismerete, élvezete, szeretete. Egyébként gyakran szoktam verset írni családi alkalmakra, ezúttal pedig úgy éreztem, hogy a szóbeli laudáció után, ha el akarom kerülni az előttem már elmondottak óhatatlan ismétlését, akkor más műfajban kell szólnom. Megpróbáltam tehát versbe önteni a gondolataimat az innovációról, a tehetséggondozásról, mert a vers egy ünnepségen újszerű formát ad a gondolatoknak. Általában is azt tapasztalom, hogy a műszaki és természettudományos gondolkodók igen érzékenyek és fogékonyak a művészetek iránt – sajnálatos módon azonban „visszafelé” ez sokkal kevésbé jellemző: kevés az átjárás a művészet világából mondjuk a matematika felé. Nem hiszem természetesen, hogy mondjuk egy képzőművésznek különféle bonyolultságú egyenletekkel kellene bajlódnia, de jó lenne, ha az új műszaki irányokra, ötletekre a művészet gyakrabban reagálna. Azt pedig egyenesen kívánatosnak tartanám, hogy ne legyen sikk, hogy az úgynevezett humán területek képviselői azzal kérkedjenek: jaj, kérem, én már középiskolában is kis híján megbuktam matematikából…
Mi kellene ahhoz, hogy ez a „sikk” kikopjon a gondolkodásból?
Közelebb kellene vinni az emberekhez a gyakorlati ügyeinket. Hiszen azok is, akik szándékosan távol tartják magukat a műszaki és természettudományoktól, nap mint nap e területek vívmányait használják és élvezik: a legmodernebb okostelefonokat használják, magától értetődően interneteznek, korszerű autót vezetnek. Márpedig ezt a ma már magától értetődő napi használatot óriási mérnöki, műszaki szellemi tevékenység előzte meg!
Mindez tehát az innováció gyümölcse – hogyan jött létre e terület magyarországi szakmai képviseletére a Magyar Innovációs Szövetség, amelynek Ön alapítója volt?
Ez egybeesett a rendszerváltás időszakával, és először magát az innováció fogalmát kellett elfogadtatni itthon. Korábban ugyanis a műszaki fejlesztés és a kutatás-fejlesztés kifejezéseket használtuk, magam is nagy létszámú konferenciákat és tanácskozásokat szerveztem e téren, szerte az országban, de egy idő után eljutottunk arra a pontra, amikor már nemcsak a kutatásról és a műszaki fejlesztésről kellett beszélnünk, hanem ezek társadalmi hasznáról és hasznosíthatóságáról is. Erre azonban nem volt még jó kifejezésünk, ekkor választottuk ki – az akkor még szokatlan, és kevéssé használt – „innováció” kifejezést. Így hoztuk létre mintegy harminc K+F intézeti vezető, élen járó műszaki kutató, neves mérnök és gazdasági szakember munkatársammal 1990-ben a Magyar Innovációs Szövetséget – aminek a nevéről akkor még senki sem tudta pontosan, hogy mit jelent, így nekünk kellett megtöltenünk tartalommal. Ekkor mondtuk ki meglehetősen bátran, hogy az innováció a gazdaság növekedésének a legerősebb hajtómotorja. Ez aztán folyamatosan, igaz, az általunk elképzeltnél kicsit lassabban épült be a társadalom gondolkodásába. Azóta sem találtunk ki magyarabbul csengő nevet e területre – viszont mára már meghonosodott idegen szó lett a magyar nyelvben, nagyjából mindenki tudja, hogy mit értünk alatta: egy olyan, eredményes kutatással kezdődő és sikeres gazdasági fejlesztéssel folytatódó folyamatot, amelynek a végpontja egy, a gazdaság és annak növekedése számára előnyös termék.
Mikor és hogyan kapcsolódott be a folyamatba és e folyamat szakmai képviseletébe a tehetséggondozás, amelyért a mostani honoris causa Jedlik Ányos díjat kapta?
Egy éven belül, már 1991-ben elkezdtük az innovációban érintett tehetséges fiatalok felkutatását. Ehhez a mintát egy bécsi, fiataloknak rendezett innovációs verseny ötlete adta, amelynek a révén el lehetett jutni az európai megmérettetésre. A következő évben aztán, kiválasztott tehetségeinkkel már mi is ott voltunk az európai szintű versengésen, és 1995-től hivatalosan is részévé váltunk a nemzetközi ifjúsági innovációs vérkeringésnek!
Van arról adatbankjuk, hogy hány későbbi sikeres kutató, feltaláló, mérnök indult el a pályáján az Önök ifjúsági tehetséggondozó versenye által? Végeznek pályakövetést: kiből mi lesz?
Igen, ez fontos eleme a munkánknak, hiszen az ifjúsági innovációs versenyünk lényege az, hogy ez egy tehetségkiválasztó program. Minden évben tíz tizenöt fiatalt választunk ki, mint az adott év tehetségeit. Ők maguk között, saját kezdeményezésükre, önkormányzati alapon hozták létre a MAFITUD-ot, a Magyar Fiatal Tudósok Társaságát, amelynek ma már 386 tagja van. Figyelemmel kísérve az általunk megtalált ígéretes fiatalok életútját azt látjuk, hogy 99 százalékuk egyetemre került, és a már végzettek 76 százaléka lett egyetemi oktató, kutató, mérnök vagy természettudományos tantárgyat tanító tanár. A többi 23 százalék sem került messze a gazdaságtól és az ipartól, mert ők sikeres vállalkozók lettek. Tehát igen nagy arányban sikerült olyan fiatalokat találnunk, akik magas szintű műszaki értelmiségi munkát végeznek! Ők egy folyton bővülő „klubnak” a tagjai lettek, akik évente találkoznak, folyamatos közöttük a kapcsolattartás, a kommunikáció. Ami személy szerint nekem igen jól esik az az, hogy minden fiatal a maga életrajzát úgy kezdi: ebben és ebben az évben sikerrel szerepeltem a Magyar Innovációs Szövetség ifjúsági tehetséggondozó versenyén – ez már önmagában visszaigazolása az elvégzett munkánknak!
