Az idei Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen a fizikát emelt óraszámban tanuló diákok között egy hódmezővásárhelyi gimnazista, Antalicz Balázs végzett az első helyen. A nagyszerű eredmény mögött sok-sok évnyi kemény munka és számtalan más versenyen megszerzett tapasztalat áll.
Aligha van olyan jelentős hazai fizikaverseny, amin a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium most érettségiző tanulója, Antalicz Balázs ne indult volna az elmúlt öt évben. Ez még önmagában talán nem tenné őt kivételessé, de az eredménylistája ámulatba ejtő, hiszen előkelő helyezés nélkül szinte sehonnan nem tért haza. Csak néhány Balázs eredményei közül: nyolcadik osztályban a Bor Pál Fizikaversenyen, kilencedikben (majd tizenegyedikben újra) a KÖMAL Fizika pontversenyén lett első helyezett. Tizedikesként a XV. Országos Szilárd Leó Fizikaversenyen csupán egy ponttal maradt el az első helyezettől, de még abban az évben a XVI. Tornyai Sándor Országos Fizikaversenyen ő bizonyult a legjobbnak. Végzősként pedig valósággal tarolt: az OKTV I. helye mellé begyűjtötte a Budó Ágoston Fizikai Feladatmegoldó Verseny, a XVIII. Tornyai Sándor Országos Fizikaverseny, továbbá a Wigner Jenő Országos Fizika Feladatmegoldó Verseny első helyét is. Balázst a MOL Tehetségtámogató Program keretében többször elismerték, fizikatanára, Nagy Tibor pedig a közelmúltban vette át a Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért kitüntetést a kiváló versenyfelkészítők között. Kettejükkel beszélgettünk a Bethlen fizika szertárában.
Balázs, meg tudod mondani, hogy összesen hány oklevelet szereztél már versenyeken?
Antalicz Balázs: Reménytelen… Talán úgy százötven lehet.
Kezdetben matematika versenyeken indultál, utána jött a kémia, végül a fizika. Miért váltottál menetközben?
AB: Korán megtanultam olvasni, otthon előszeretettel bújtam egy nagy enciklopédiát. A tanítónőm is észrevette, hogy jó vagyok matematikából, ezért elkezdett velem külön is foglalkozni. Ötödikes koromtól a Bethlenbe járok, a tanároknak feltűnt, hogy a matek mellett más természettudományos tárgyakból is jó vagyok. Hetedikes és nyolcadikos koromban valóban jártam kémia versenyekre, de aztán besűrűsödtek a teendők, így dönteni kellett: végül a fizikát választottam, mert azt érdekesnek találtam.
Mit jelent az, hogy a fizika érdekesebb, mint a többi tárgy?
AB: Természetesen más kérdés, hogy mitől érdekes nekem és mitől az másnak. Lehet, hogy valaki izgalomba jön egy érdekes kísérlettől, bennem viszont mást indít el: ha látok egy szokatlan jelenséget, sokat gondolkodom rajta, aztán lehet, hogy hónapokkal később rádöbbenek, hogy mi a jelenség magyarázata.
A Bethlen évkönyvében azt írod, hogy a fizikával azért kezdtél el komolyan foglalkozni, mert Nagy Tibor tanár úrnak sajátos a tanítási stílusa.
AB: Inkább rendhagyónak mondanám. Nem a szokásos krétafizikát tanítja, ahol a táblán zajlik az egész óra, hanem látványos kísérletekkel dolgozik. Nem csak az én, de többek érdeklődését felkeltette így a fizika iránt a mi osztályunkból is.
Amikor ön járt gimnáziumba, mennyire volt jellemző, hogy egy tanár nem a krétafizikán nevelte a következő generációt?
Nagy Tibor: Általános iskolában édesapám volt a fizikatanárom, aki szeretett sokat kísérletezni. Aztán a szegedi Ságvári Endre Gimnáziumba kerültem fizika tagozatra, ahol – utólag visszagondolva – mi is krétafizikát tanultunk. Az egyetemen újra a kísérleti fizika felé fordultam. Vallom, hogy a fizika lényege a gyakorlat, és bár sok időt töltünk feladatok megoldásával, de a lényeg, hogy sok kísérletet elvégzünk, amiket a diákok így élőben láthatnak, nem pedig egy Youtube-videón.
Cáfoljon meg, de mintha a fizika az egyik legnagyobb mumus lenne a középiskolai tárgyak között.
NT: A diákok jelentős része valóban így tekint a fizikára. Amikor húsz éve elkezdtem tanítani, más volt még ez a viszony: ha az akkori dolgozatokat most megíratnám, siralmas eredményeket kapnánk. Számos oka van ennek, de a legfontosabb, hogy nagyobb volt az óraszám, a tananyag pedig nem csökkent. Minden korosztályban megvannak az érdeklődő diákok, sőt hetedikben, amikor elkezdjük a fizikát tanítani, még mindenki szereti a tárgyat. Ezt kiölni csak mi, fizikatanárok tudjuk, hiszen a természet iránt minden gyerek érdeklődik.
Megalkuvás volna a fizikatanárok részéről, hogy a „látványos” fizika irányába mentek el?
NT: Természetes folyamat, hogy próbáltunk rátalálni a mindenki számára befogadható módszerekre, sok iskolában azonban továbbra is krétafizika van, a legtöbb diák nem látott még szinte semmilyen kísérletet. Szabó Gábor professzor úr, a Szegedi Tudományegyetem jelenlegi rektora kezdi úgy az elsős egyetemistáknak szóló óráit, hogy megkérdezi, ki látott már élőben fizika kísérletet? Alig lendül kéz a levegőbe, ezért sem állítanám, hogy ez az általános tendencia. Más a helyzet, ha Balázsékról beszélgetünk, hiszen a kiemelkedő tehetségek gondozása külön kategória.
Balázs, hogyan fért bele ennyi verseny az elmúlt öt évbe?
AB: A gimnáziumban emelt óraszámban tanultam a matematikát és a fizikát is, ami heti három plusz órát jelentett mindkét tárgyból. Tizenkettedikes koromra azonban már sok lyukasórám volt, mivel matekból és németből korábban leérettségiztem, így év végére nagyjából az órák felére kellett csak bejárnom, a felszabaduló időben készültem a versenyekre.
Miért indulsz versenyeken?
AB: Kezdetben az ember nem annyira önszántából, hanem inkább a tanárai unszolására jár versenyekre. Aztán idővel beleszokik a versenyzés légkörébe, megismeri a társakat is. Eleinte természetesnek tűnik az is, hogy a tanárok külön korrepetálnak, aztán amikor nehezednek a megmérettetések, sok diák visszariad. Végül csak azok maradnak, akik akarnak versenyezni és tudják is, hogy miért teszik. Én szeretem a fizikát, ezen a vonalon is szeretnék továbbtanulni. Ha egy versenyen helyezést érek el, jó érzéssel tölt el, hiszen megdolgoztam a sikerért.
NT: Az éves versenynaptárból választjuk ki, hogy az adott korosztálynak kiírt versenyek közül melyeken indulunk. A sok verseny közül kiemelném Balázs „kedvencét”, az atomfizikára összpontosító Szilárd Leó Fizikaversenyt, amire külön szakkörön készültünk.
Mitől más ez a verseny, mint a többi?
AB: Magyarországon csak néhány helyen működik felkészítés erre a versenyre: mi hetente egyszer két és fél órás szakkörön készültünk kilencediktől kezdve. Már a selejtező is nagyon nehéz, de a paksi döntő valóságos tortúra. A háromórás, kőkemény elméleti feladatsor megoldása után másfél órás mérés, majd számítógépes szimuláció következik, amivel összesen száz pontot lehet elérni, ami szinte lehetetlen.
Milyen típusú versenyeken vettél még részt?
AB: Fizikából a legalapvetőbb a feladatmegoldó verseny. A Szilárd Leóban, ahogy mondtam, ehhez járul a mérés és a szimuláció. A Magyar Innovációs Szövetség által kiírt Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen viszont újat kell alkotni, sőt meg kell győzni a zsűrit arról, hogy az ötletünk támogatásra érdemes. Itt a társammal tavaly második díjat kaptunk egy fizikát népszerűsítő okostelefonos alkalmazásért.
Újra a Bethlen évkönyvébe írt szövegedből idézek, ahol a Budó Ágoston Fizikaverseny kapcsán azt írtad, hogy egy szép megoldásod miatt kaptál különdíjat a zsűritől. Mit jelent ez?
AB: Azt, hogy a megoldás elegáns: nem igényelt agyafúrt, agyonbonyolított eljárást, hanem sikerült egyszerű és jól működő kulcsot találni hozzá.
NT: Balázs és én a mai napig oldunk meg közösen feladatokat, éjjelente levelezünk egymással. Ugyanazt a példát teljesen másképp látjuk, gyakran ő győz meg engem az igazáról, néha én őt. Nem gondolom, hogy a szemlélet különbsége mögött generációs okok rejlenek, ez a tehetség egyértelmű jele. A Balázshoz hasonló fiatalokból válnak azok a kutatók, akik nem csupán tanulják a fizikát, hanem a vérükben van. Amikor hetedikes korában megkaptam az osztályát, már tudtam róla, hogy jó matekos. Egy évvel később, amikor a Bor Pál Fizikaversenyt csont nélkül megnyerte, neves szegedi gimnáziumok próbálták magukhoz csábítani, ám ő maradt Hódmezővásárhelyen, és remélem, nem bánta meg a döntését. A többeknek szóló szakkörök mellett külön foglalkozásokat is tartottam neki, de a fizikaórákon is más feladatokat bíztam rá, mint a többiekre.
Az osztálytársaid hogyan viszonyulnak az eredményeidhez?
AB: Kissé kilógok az osztályból, de a többiek nem irigykednek, inkább segítenek és együtt örülnek velem a sikereknek.
A sikerek mellett nyilván kudarcok is értek. Ezeket hogyan dolgozod fel?
AB: Ez függ attól, mit élünk meg kudarcnak. Volt olyan verseny, ahol egy ponttal maradtam le az első helyezettől, de akkor sem omlottam össze, inkább elgondolkodtam, mit rontottam el. Amúgy meg az eredményeim azt jelzik, hogy a fizikát tanuló középiskolások legfelső öt-tíz százalékába tartozom: helyezésektől függetlenül tudok annak örülni, hogy ezt elértem.
NT: A versenyek előtt próbáltunk reális célokat meghatározni, de azt sosem tűztük ki, hogy muszáj nyerni. Igaz, néha fogadtunk, és sajnos mindig én veszítettem…
A Bethlen után merre tovább?
AB: Fizika alapszakon szeretnék továbbtanulni, az Eötvös Loránd Tudományegyetemre és a Szegedi Tudományegyetemre is jelentkeztem, de nehéz dönteni, hiszen még nem láttam egyetemi szintű fizikaórát. A tanítás és a kutatás is vonz, az egyetemen majd eldől minden.