Komoly. Szerény. Egyéniség.
Ilyennek ismertem meg a szeptemberi kezdéskor, mikor a tanítványom lett. Az óráimon nem villantotta meg kivételes írói tehetségét, gazdag fantáziáját, de nem is hívta föl rá figyelmemet, hogy 13 évesen már két könyvet is kiadott, író-olvasó találkozókra jár, újságok és rádiók készítenek vele interjút, a József Attila-díjas Böszörményi Gyula íróval levelezik.
Hamar fölismertem: őt nem tarthatom a magyarórai tananyag kikövezett útján. Gyakran látom őt elrévedni, gondolatban írni. Örömömre beszélgetésre invitált többször is. Úgy éreztem, magyarázkodni próbál – szükségtelen! Élmény volt látnom, hogy virágként nyílt ki: mesélt.
Az interjút osztálytársa, Patrovits Levente készítette.
- Gábor, két könyved jelent meg Az aranyszigony illetve Bikalovasok címmel. Mi vitt arra, hogy író legyél?
- Mindig ez az első kérdés! Nem szeretem… 3. osztálytól képregényeket rajzoltam, mint sokan mások. De nekem pocsékul sikerült.
- Igen, láttam napköziben.
- Más módot kerestem az önkifejezésre. Sokat olvastam, szerettem a könyveket. Ha valami megfogott vagy csak hallottam valami érdekeset, elkezdtem magamban továbbfűzni, felépíteni a saját fantáziavilágomban. Már csak le kellett jegyeznem.
- Mi volt az első olvasmányélményed, emlékszel még?
- Talán a Hobbit. De nagy hatással volt rám egy 200 oldalas A/3-as könyv A dinoszauruszok a Föld urai címmel. Hosszú és nehéz szöveg volt tele szakkifejezéssel. Fél évembe telt, míg átrágtam magam rajta, mégis jó szórakozás volt.
- Miért szeretsz írni?
- Kikapcsol. Egy olyan világban vagyok, amit én formálok, itt érzem jól magam. Ha izgat egy történet, minden gondolatom ekörül forog, teljesen beleélem magam.
- Mindennap írsz?
- Változó. Volt, hogy 3 hónapon át semmit nem írtam, mert egy fordulaton gondolkodtam, nem ment. Ilyenkor nem szabad erőltetnem, mert ha kényszerből írok, sokat kell utólag javítanom. Sokszor fáradt vagyok, nehéz elkezdeni, de a gyakoribb az, hogy leülök a gép elé és nem bírom abbahagyni.
- Honnan nyered az ötleteket?
- Az Aranyszigony alapötletét ikertestvérem, Peti adta, de bárhol, bármikor beugorhat valami. Ezeket kis cetlikre írom és egy dobozban gyűjtöm.
- Miről írsz, miről szólnak a könyveid?
- Fantázia, kaland, feszültség, varázslat. Kár bővebben belefognom, mert elrontja a személyes kapcsolatot a történettel. Ezért nem kedvelem az illusztrációkat sem, mert az már befolyásolja az olvasó belső képét.
- Kinek ajánlod?
- Bárkinek, aki szeret az evilágból átlépni egy fantáziabirodalomba. 10 évesek, de apukák és nagymamák is visszajeleztek, hogy nekik tetszett.
- Tervezed a folytatást?
- Persze, készül a 3. rész, amely Az aranyszigony előzménye.
- Van kedvenc alakod?
- Az elsőben a sámán figurája tetszett legjobban, a másodikban… nem is tudom. Ott már több karaktert is alaposabban kidolgoztam. A mostaniban a főgonosz.
- Más műfajokban is gondolkodsz vagy maradsz a fantáziaregényeknél?
- Sci-fit biztosan írok. De tervezek egy olyan könyvet is, amelyben nagyító alá veszem az emberi fajt. Néha annyira abszurd, hogy a téma megérdemel egy paródiát. De az igaz történetek papírra vetése is foglalkoztat.
- Távolabbi tervek?
- Nem az írásból akarok megélni, nekem ez csak hobbi. Rendező, operatőr, színész szeretnék lenni, sőt bármi, ami a filmezéssel kapcsolatos. Diákszínpadra járok, és a Hangoló hangtechnikai szakkörön képzem magam. Szeretek a zenével játszani, vágni, szerkeszteni, filmjelenet alá zenei eposzt rendezni, sőt zenét is szerzek egy zeneszerző program segítségével, egész jó ötleteim vannak. Jó lenne forgatni is.
- Szeretnéd később a könyveidet filmvászonra vinni?
- Igen, ez nagy álmom! A könyv fontos szerepét azonban a film nem írhatja fölül. Kár, hogy kevesen szeretnek olvasni. Elkényelmesedtek az emberek, a gyerekekre meg ráerőszakolják a nehéz, érthetetlen kötelezőket. Pedig annyi jó könyv van!
- Ki a példaképed?
- A hétköznapokból nem mondok, inkább a filmvilágból. Színészként Martin Freeman, rendezőként Spielberg.
- Ki támogat a családban?
- Mindenki! Peti gyakran ötletgazda, javítani Anya szokott, Apa tartalmilag is átnézi.
- Büszke lehet rád a családod, ahogyan a Herman is!
Herman! Nyolcadikosok vagyunk, lassan vége a sulinak, elballagunk.
- Az a helyzet, hogy az iskolán kívül annyi elfoglaltságom és tervem van, hogy nem visel meg az elválás. A töriórákat szerettem. Főleg az ókort, az közel állt az érdeklődésemhez. Persze a szünetek is hiányozni fognak, mikor végigröhögtük az egészet.
- Mit őrzöl meg magadban a hermanos évekből?
- Egy kedves emlékre kifejezetten emlékszem. Alsósok voltunk és az volt a házi írásfeladat, hogy egy megkezdett fél mondatból kerekítsünk egy 10 mondatos fogalmazást. A tanító nénink felolvasta az enyémet, felállított és megtapsoltak. Azt mondta, ilyen jót még nem olvasott.
- Ha elkészül a 3. rész, ugye áthozod, hogy elolvassam?
- Persze!
- Mit mondjak Anyának, mit főzzön, mivel várjunk?
- Halászlét! Az a kedvencem!
És a srácok ezt a délutánt tervezgetve, jókedvűen siettek a többiek után ki a napsütésre.
Bevezetőmet így kezdtem: komoly. De így zárom: játékos. Őrzöm azokat a perceket, mikor ezt a 14 éves fiatalembert kártyázni látom barátaival a könyvtárban és huncutul csillog a szeme, önfeledt nevetés ragyogja be az arcát. Kedves Gábor! Örülök, hogy megismertelek! Szeretnék még sokat hallani Rólad! Jó utat!
A beszámolót a Budaörsi Herman Ottó Általános Iskola diákjai készítették (szerző: Patrovits Levente) a Tehetséghidak Program által támogatott médiaszakkör keretében. Szakkörvezető Mélypataki Rita.
