Fókuszban a TUDÁS

A Kutató Tanárok Országos Szövetsége (KUTOSZ) idén tavasszal egyéves programot indított az amerikai Amgen Alapítvány jelentős anyagi támogatásával. A projekt célja, hogy Magyarországon is meghonosítsa a befogadó szellemiségű természettudományos oktatást. A projekt szakmai vezetőjével, Réti Mónikával, a KUTOSZ alelnökével a TUDÁS (Természettudomány tanulás és tanítás áttörésének segítése) elnevezésű program keretében használatos tehetségfogalomról, a külföldi előzményekről és a várható hazai hatásról is beszélgettünk.

 

Szakköri munka képekben 

 

Az Amgen amerikai székhelyű, Kaliforniából indult multinacionális cég, amit néhány biokémikus, kutatóorvos alapított, de mára nagy gyógyszercéggé nőtte ki magát, ami gyógyszereket és laboreszközöket készít. A cég jól képviseli az angolszász világban természetes társadalmi felelősségvállalás eszméjét, amivel kapcsolatban fontos nekik a megfelelő partner megtalálása is. Természetesen nem véletlen, hogy épp a természettudomány tanulását-tanítását támogatja a cég, hiszen érdekük, hogy megfelelő kompetenciákkal bíró munkaerőt találjanak. Itt megtalálhatja a számítását egy frissen végzett biológus, vegyész, orvostanhallgató, de még egy matematikus vagy fizikus is: a végzettségnél jobban számít, hogyan látják a megoldandó feladatokat és mennyire együttműködőek. 

 

A KUTOSZ és az Amgen közötti jó kapcsolat több éve tart. 2012-ben a magyar természettudományos tanároknak szerveztünk műhelyeket, ami azért volt kivételes alkalom, mert ritkán tapasztaljuk, hogy valaki meg akarja osztani az általa használt jó gyakorlatokat, és erre mások kíváncsiak is. Úgy vélem, hogy a hazai oktatási rendszer egyik problémája, hogy ritkán figyelünk fel az apró eredményekre: természetes, hogy észrevesszük, ha valakinek diákolimpikonja van, de azt, hogy hogyan tanít valaki nap mint nap, nem sokszor értékeljük. Egy másik közös projektünkben a Kutató Diákok Országos Egyesületével és a Magyar Biológiatanárok Országos Egyesületével együtt arra próbáltunk választ találni, miért képeznek ennyire kevés természettudományos szakon végző tanárt, illetve hogyan lehetne ezt a számot növelni. Felmértük, milyen nehézségekkel néz szembe egy pályakezdő tanár, illetve mi motiválhatja azokat, akik ezt az irányt választják. Szerveztünk egy tábort is, ahová pályaválasztás előtt álló, a természettudományok iránt érdeklődő középiskolás diákokat hívtunkA tábor után kivétel nélkül ilyen szakra mentek, sikeres volt tehát az indítványunk, a kapcsolat pedig azóta is megmaradt velük. 

 

Magyarországon nagy általánosságban azt tekintik tehetségnek, aki a tehetségelméletek szerint a megnyilvánuló tehetségek alig 5%-át képezik. Ismerjük a szunnyadó tehetség fogalmát, illetve a rejtőzködő (nem magától értetődő) tehetségeket: számos olyan tanuló van, aki nem annyira szabálykövető, hogy mindenből ötöse legyen, mégis tehetséges. Mi azokra a diákokra szeretnénk kitekinteni, akiknél nem nyilvánvaló, hogy tehetségesek. Nagy hatással volt rám Carol Dweck megközelítése, aki szerint az első kérdés, hogy felfedeződik-e a tehetség, és ha igen, akkor meg kell vizsgálni, hogy célba ér vagy idő előtt kiég. Ezek alapján ő két nagy kategóriát különböztet meg: a veleszületett tehetségek kiválósága általában egy területen jelenik meg, az átlagnak szánt feladatokat pillanatok alatt elvégzik, de egyébként is jól boldogulnak, szinte elvárjuk tőlük, hogy minden magától menjen nekik. Dweck szerint a másik típusú tehetség a fejlődő beállítottságú: ők azok, akik önmagukhoz képest tudnak rengeteget fejlődni azáltal, hogy a lehető legtöbb munkát végzik magukon. Nagy a különbség: a veleszületett tehetséget arra trenírozzuk, hogy a tehetsége révén munka nélkül is boldogulni fog, és ha nyer, akkor muszáj megnyernie a következő fordulót is, így pedig szorongó felnőttet csinálunk belőle. Velük szemben a fejlődő beállítottságú tehetségnél bízhatunk abban, hogy az eddiginél több munkát képes elvégezni, és nem a kudarc vagy a sokadik helyezés számít, hanem csak az, hogy önmagához képest mit ért el. Dweck módszerét igazolja, hogy átlagosnak címkézett alanyaiból jóval nagyobb teljesítményt volt képes előhozni anélkül, hogy a kiégéssel szembe kellett volna nézniük. 

 

 

Itt nem elsősorban amerikai példát mondanék, hiszen óriási országról beszélünk: vannak olyan kaliforniai iskolák, amiket bármikor szívesen fognék és leraknék Magyarországon, hogy tanuljunk tőlük, miközben a középnyugati vagy déli államokban sok intézményben még szaktanár sincs. Ahol erősen jelen van ez a szemlélet, az Finnország, Dánia és a többi skandináv állam, de Angliát is említhetném. A PISA-tesztek metaelemzéseiből kiderül, hogy hol milyen magas a tanulók szorongásszintje: Magyarországon a kiemelkedően teljesítő tanulóké, különösen a lányoké a legmagasabb. Finnországban a teljesítmények folyamatosan nőnek úgy, hogy a gyerekek nem szoronganak – ez egyértelműen a befogadó szemlélet egyik hozadéka. 

 

Nem biztos, hogy olyan típusú fenntarthatóságban kell gondolkodnunk a TUDÁS-sal kapcsolatban, hogy, mondjuk, három év múlva a mostanival megegyező formában működjön. Inkább azt tartjuk fontosnak, hogy elinduljanak a szemléletet formáló kísérletek, hogy bekerüljenek a közbeszédbe ezek a próbálkozások. Az Amgennel közös első, már említett projektünknek is ez volt az egyik fő hozadéka, hiszen a kutatásaink nyomatékosan felhívták a döntéshozók figyelmét arra, hogy rohamosan fogynak a természettudományos szakokon végzett tanárok, így idővel a politika sem kerülhette meg a problémát. Visszatérve a TUDÁS-ra: ha csak annyit elérünk, hogy elgondolkodunk a tehetség fogalmán, azon, hogy létezik-e másfajta tehetség a nyilvánvalón kívül, hogy fejleszthető-e az a gyerek, akiről első látásra nem gondolnám, hogy tehetséges, eredményesek voltunk. Nemzetközi összehasonlításban a magyar diákok szoronganak a legjobban, ők a legkevésbé sikeresek a házi feladatok elkészítésében. Nálunk a legnagyobb a nemi szegregáció: arra a kérdésre, hogy szívesen látná-e, ha gyermeke műszaki vagy természettudományos pályára kerülne, a fiúk esetében a szülők több mint 50%-a igennel válaszol, míg a lányoknál ez a szám alig 10%! Muszáj, hogy ezek a módszerek a közbeszéd részévé váljanak, így érhetik el a döntéshozók ingerküszöbét, hosszú távon pedig így kerülhetnek be az oktatásba, és ez akadályozhatja meg, hogy még jobban lemaradjunk. 

 

Fontos leszögezni, hogy nem a tanároknak juttatott közvetlen támogatásról van szó, a meghívásos pályázaton elnyert összeg nagy része két dologra megy el: táboroztatásra, illetve egy tudásexpóra. Egyrészt harminc fiatalt szeretnénk egy héten át táboroztatni úgy, hogy a KUTOSZ pedagógusai mellett felkért szakértők, például pszichológusok vesznek részt a táborban, ahol jut idő és hely olyan elhanyagolt témák kezelésére, mint amilyen az önismeret mélyítése vagy a kudarcok feldolgozása. Másrészt novemberben tervezünk egy tudásexpót a szakköri munkáról: a kiscsoportos tehetséggondozó munkában részt vevőknek szeretnénk bemutatkozási lehetőséget biztosítani, ahol sor kerül a jó gyakorlatok átadására is. Ennek a programnak több főszereplője van: a tanuló, a tanárok, a szülők és más segítők, vagyis mindenki, aki a diák környezetében mozog. Szeretnénk díjazni az elkötelezett tanárok munkáját is, több módon. Egyrészt pályázatot írunk ki, hogy a befogadó szemléletű, külföldi tananyagokból minél többet adaptáljanak. Tanárcsapatoknak kell dolgozni ezek átültetésén, hiszen a nyelvi akadályok leküzdésén túl lényeges, hogy a szemléletet is alkalmazzák a magyar körülményekre. Ősztől webináriumokat és regionális műhelyeket is szervezünk a tanároknak, ahol különböző módszertani megközelítéseket mutatunk meg, lesz szó például az inkluzív pedagógiáról vagy az inquiry based learning-ről is. A kitűzött célunk, hogy százötven főt megszólítsunk, ami elsőre nem tűnik soknak, de ha belegondolunk, hogy az Angliában a pedagógus továbbképzésben mindennapos webinárium vagy open online courses fogalmával és gyakorlatával megismertethetünk másfél száz magyar pedagógust, akkor máris jobban hangzik a dolog. A programnak bevallott célja, hogy a tanárokat új tudásképzési kultúra felé is mozdítsuk, olyan irányba, amelyről látjuk, hogy más országokban a vezető tudásátadási módszerek közé tartoznak. Saját élmény nélkül viszont nem megy az átállás: ha egy tanár a saját szemével látja, milyen könnyen és jól működtethető egy online fórum, akkor később önállóan is használni fogja. A tanárokat egyébként sem hagyjuk magukra, négy olyan szakértő kolléga vállalt mentorálási feladatokat, akik korábban gyakorló pedagógusok voltak, most azonban nem itthon tanítanak, esetleg a for profit szférában helyezkedtek el: szeretnénk, ha megosztanák tapasztalataikat a magyarországi kollégákkal.

 

 

Az őszi félévben a Kutatók éjszakájához kötődve szülő-tanár-diák, szülő-tanár, illetve szülő-tanuló csoportok kereshetnek fel egyes kutatóhelyeket. Ennek is az a célja, hogy a szülők rendelkezésére álló kevés információt bővítsük, hogy aztán támogassa a természettudományos pálya iránt érdeklődő gyermeke ambícióit. Sokan előítéletesek vagy pontatlan információkból tájékozódnak: elterjedt közhely, hogy egy fizikus nem keres sokat, miközben ha tudnánk, mennyit keres az a szakember, aki bankoknak készít hálózati modelleket, igencsak meglepődnénk… Sok kiadvány létezik, ami segíti a szülőket abban, hogy a gyermekük számára leginkább megfelelő döntést hozzák meg a továbbtanulást illetően. Konferenciát is szervezünk a projekt végére, aminek a keretében interaktív módszerekkel szeretnénk valódi párbeszédet teremteni az érintettek között. 

 

Középiskolás diákok állnak a középpontban, a 7-10. osztályosok elsősorban: azért nem mentünk tovább, mert ott már eldől, ki milyen irányba megy tovább, mi pedig szeretnénk minél korábban segíteni a döntés meghozásában. Eredetileg ötszáz tanulót akartunk elérni, de a működő szakkörökkel együtt máris meghaladtuk a 600 főt, ősztől pedig újabb hullám következik, vagyis a szám tovább nő. Nem országos mozgalmat indítunk, hanem újszerű szemléletet akarunk megmutatni több helyen országszerte: ha már azt látjuk, hogy van 40-50 szakkör, ahol működik a módszer, az bizakodásra ad okot. Szeretnénk látni, hogyan építhető fel az esélyteremtést szolgáló, befogadó tanulási környezet, hogyan segíthető a folyamatos fejlődésre való törekvés. Persze van olyan kollégánk, aki már jó ideje ezzel a szemlélettel tanítja a tárgyait, tehát nem igaz, hogy a módszer teljesen idegen lenne a hazai közoktatástól, ugyanakkor fontos a jó gyakorlatok felszínre hozása és elismerése, hogy az eredmények idővel eljuthassanak a döntéshozókig is.