– A Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karáról egy volt tanszékvezető professzorom, Cságoly Ferenc terjesztett fel az ösztöndíjra, tőle tudtam erről a lehetőségről – mesél a díj előzményeiről Holczer Veronika. Egy olyan írásos-rajzos anyaggal pályáztam, amiben bemutattam az eddigi tevékenységemet, néhány tervemet, illetve azt, hogy mit kezdenék az ösztöndíjjal.
A beérkezett jelentkezések alapján Sólyom László személyes beszélgetésre hívta. Mivel Veronika a pályázatában három lehetséges irányt is megjelölt azzal kapcsolatban, hogy mire használná fel a támogatást, a beszélgetés során véglegesítették közösen a tervet. Még aznap este megkapta a hírt, hogy nagy örömére elnyerte az ösztöndíjat.
A 29 éves építészmérnök jelenleg Budapesten él a párjával. A díj előzményeként fontosnak tartja számba venni azokat az iskolákat, ahol tanult: a Pesthidegkúti Waldorf Iskolába és Gimnáziumba járt összesen 13 éven keresztül, utána hat és fél évet töltött el a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán. Az egyetemi évek alatt egy évig Erasmus ösztöndíjasként tanult a franciaországi ENSA Paris La Villette-ben és fél év önkéntességet is vállalt a Nógrád megyei Magyargécben.
– Örülök a diplomadíjaknak, amiket olyan tervre kaptam, melynek mérete valószínűleg negatív rekord a kar történetében – kb. 35 tervezett négyzetméter – emlékezik a diplomavédésére. A következő évek jelentős hazai és nemzetközi sikereket hoztak: Hauszmann-díj, Magyar Építészek Szövetsége - Magyar Építész Kamara diplomadíja, Junior Prima Díj 2011-ben, és egy nemzetközi környezettudatos hallgatói pályázat, a Blue Award kategória fődíja 2012-ben.
– Diploma után rögtön részt vettem a diplomatervem kivitelezésének első szakaszában – idézi fel első gyakorlati munkatapasztalatait –, azóta dolgoztam építészirodákban, hogy jobban megtanuljam a szakmámat, illetve más szociális építészeti projektekben.
Jelenleg a tavaly kapott Sólyom László ösztöndíjjal kutatja a Kárpát-medence élő tudását a helyi anyagokból való építés technológiáiról. Ezek közé tartozik a téglavetés, a tapasztás, vagy éppen a zsúpfedés – amiket leginkább mesterektől tanul, valamint az ismeret elsajátítása során dokumentálja is a technikákat a
holczerveronika.blogspot.hu weboldalon.
Veronika nem titkolja, hogy szeret Magyarországon dolgozni, és szeretné, ha a jövőben is lehetősége lenne itthon maradni, mert, ahogyan vallja: „itt van miből inspirálódni, van miért tenni, lehet hatni”.
– Szeretek olyan embereknek, közösségeknek dolgozni, akiknek az életformája, vágyai a helyhez igazodók, szerethetők, mert velük tudok környezettudatos épületet tervezni – mondja. Sok építészmérnökkel ellentétben az új házak alkotásánál jobban szeret meglévő épület felújításával, átépítésével foglalkozni. Nem szereti ugyanis a versenyszellemet, és azért szereti a vidéket, mert ott végtelen mennyiségű feladat van, ahogyan fogalmaz: „nem kell egymás lábát taposni egy-egy munkáért”.
Veronikának már a diplomamunkája sem volt éppen szokványos, hiszen az építészet, a szociológia, a karitatív tevékenység iránti elkötelezettség, altruizmus egyaránt ötvöződött benne. És hogy miért választott éppen egy Nógrád megyei falut erre az "interdiszciplináris mélyfúrásra"? Teljesen véletlenül...
– Bass László szegénységkutatót, az ELTE tanárát kerestem meg az ötletemmel – idézi fel – , hogy szeretnék diploma előtt egy fél évet halasztani az egyetemen és egy szegénységben élő faluban önkéntes munkát végezni, amellyel egyszerre segítek a helyi közösségnek, és tanulok a magyar valóságról. Ő nagyon nyitottan fogadott annak ellenére, hogy semmilyen szociális szakmai előképzettségem nem volt. Mivel Nógrád megyében évek óta jelen voltak egy terep programmal – a Magyar Szegénységellenes Program Nógrád megyei pilot-programjával – megismerve az elképzelésemet ezt a helyszínt javasolta.
Építészként szeretett volna töltekezni, tanult a nógrádi tapasztalatokból, de végül a munkája más irányba fordította az érdeklődését. – Összesen három hónapot töltöttem ott, és építészettel szinte egyáltalán nem tudtam foglalkozni – meséli –, mivel a szegénység egyik napról a másikra való gondolkodásában az ahhoz szükséges hosszú távú lépték teljesen hiányzik. Ezért a szociális és kulturális alapok megteremtése az első nagy lépés, és csak ez után kezdődhet az építészet. Az országban rengeteg pozitív példa van, rengeteg jó szociális, kulturális program valósul meg mélyszegény környezetben, hozzájuk lehet kapcsolódni – sorolja a folytatás lehetőségeit.
Holczer Veronika a nógrádi munkája óta is újraértelmezi a hagyományos, leginkább a népi és a vidéki építészettel vagy településszerkezettel kapcsolatos fogalmakat. Próbál olyan helyeken dolgozni, amelyek a fenntartható vidéki élettel kapcsolatosak: a közeljövőben egy kecskefarm fejlesztésén és a diplomaterve következő ütemének előkészítésén fog dolgozni. A népi építészet úgy kapcsolódik hozzá, hogy ez a legkézenfekvőbb módja a szociális és környezettudatos építészetnek vidéki környezetben, ezért szeretné minél mélyebben megismerni.
A Sólyom László által lehetővé tett ösztöndíjas időszakot több mint egy éve kezdte el, és eddig egy terepkutatást végezhetett a Kárpát-medencében, melynek során mesterektől tanult a helyi anyagokból való építésről, és erről készített dokumentációt. Mivel Veronika ösztöndíjas társaival ellentétben két évre kapott ösztöndíjat (de összességében ugyanazt az összeget több részletre osztva), ezért most tart egy egyéves szünetet, és jövő ősztől egy dél-franciaországi egyetem földépítészeti posztgraduális képzésére fog járni egy éven keresztül, hogy az általános elméleti alapokat is jobban megismerje.
És hogy mit gondol egy jelentős összeggel elismert, Sólyom László által díjazott tehetség magáról a „tehetség” fogalomról? Íme: „Számomra a tehetség egy állapot, amit a körülmények – a szakmai, családi, szociális környezet, véletlenek – tudnak éltetni, inspirálni, vagy háttérbe szorítani, eltüntetni. Jólesik, hogy a külvilágtól egyre több bizalmat és támogatást kapok a korábban elért eredményeim miatt. Ez az ösztöndíj őrült nagy segítség azok számára, akiknek szakmai céljaik vannak, és ezért képesek dolgozni”.
