Falus András Széchenyi-díjas immunológussal, a Magyar Tehetség Nagykövetével beszélgettünk.
Falus András elismert immunológus, egyetemi tanár és kutatóember, 2015. márciusa óta a Magyar Tehetség Nagykövete. A szakemberrel pedagógiai munkájáról, kutatói tevékenységről, tehetséges ifjakról és egészségnevelésről beszélgettünk. INTERJÚ.
Szakmai életútjának áttekintése sem egyszerű feladat, díjai és publikáció kiemelkedő tudományos teljesítményről tanúskodnak. Mi mindennel foglalkozott az elmúlt évtizedekben?
Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végeztem biológusként, majd munkámat is az ELTE-n, az Összehasonlító Élettani Tanszéken kezdtem meg. Ezután az ORFI-ban dolgoztam, majd 1994-től jelen pillanatig is a Semmelweis Egyetem tanára vagyok. 1994 és 2012 között itt vezettem a Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézetet és máig itt dolgozom egyetemi oktatóként. Több külföldi utat is tettem, 1980-81 között Dániában, 1984-86 között az Egyesült Államokban, 1986-89 között pedig Japánban kutattam és tanítottam. A fő érdeklődésem az immunbiológia és immungenetika, illetve a genomika és az epigenetika, tehát a teljes öröklőanyag és annak kifejeződésének vizsgálata. 1983-ban lettem kandidátus, ez a mai PhD megfelelője, 1990-ben pedig a Magyar Tudományos Akadémia doktora, 2001-től levelező tagja, 2007 óta pedig a rendes tagja vagyok. Két éve az Európai Akadémia is tagjai közé választott.
Tudományos és pedagógiai munkája hogyan fér meg egymás mellett?
Ami a munkámat illeti, a Semmelweis Egyetemen kezdeményezésemre került bevezetésre az immunológia, a genetika és a genomika mint különálló, kötelező tantárgy. Emellett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem informatikai karán vagyok tizenkettedik éve oktató, itt immunológiát tanítok BS és MS szinten, illetve a rendszerszemléletű genomszintű orvosbiológiáról adok órákat. A tudományos kutatásom témája az immunológia és a genetika határterületére esik, az elsők között kezdtünk Magyarországon a microarray(chip)-technológiával dolgozni. Emellett működik az intézményben egy doktori program, ahol eddig 46 hallgató végzett.
A genetikáról mind hallottunk már, de mivel foglalkozik a genomika?
A genomika a teljes genetikai anyaggal foglalkozik, ugyanis ma már ritkán beszélünk egyes génekről, inkább a genetikai örökölt anyagok komplex működését vizsgáljuk. A gének fogalma is jelentősen módosult, ma már nemcsak a fehérjét kódoló DNS-szakaszokat tekintjük génnek, hanem például olyan RNS géneket is, amelyeknek a szabályozó funkcióiról egyre többet tudunk. Tehát egy sokkal komplexebb genetikai megközelítésről beszélhetünk. Hasonlatképpen olyan ez, mintha egyes hangszerek és a teljes zenekar viszonyát vizsgálnánk, mert csak így, együtt fogható meg a lényeg egy rendszerszemléletű megközelítésben. Körülbelül 12 éve fejeződött be a Humán Genom Projekt, melynek köszönhetően rengeteg élőlény teljes genetikai információjával rendelkezünk, ez ráadásul interneten bárki számára hozzáférhető. Ma már egy tudományos igényű orvosi kutatás esetében is legtöbbször teljes genomvizsgálatot kell végezni, nem elég egy pontot kiválasztani, hanem át- és rátekintő módon, összefüggéseiben, hálózatként kell az örökítő anyagot vizsgálni. Nagyon izgalmas terület a genetikán kívül az epigenetika, vagyis hogy a környezet hatására az örökölt információk megszólalása vagy elhalkulása hogyan valósul meg. Ma már egyértelműen elmondhatjuk, hogy messze nincs minden a génjeinkben megírva: ez nagyon fontos szemléletváltás. A környezet, az életmód, a szociális, pszichológiai, mentális kérdések is döntő befolyásúak. Tehát a genomika egy olyan új, komplex megközelítés, melyet akár globális genetikának is lehet nevezni.
Jelenleg milyen témában folytat kutatásokat?
Az epigenetikai megközelítés a fő területem, a legújabb téma, amin egy hallgatómmal dolgozunk, az ikrek immunbiológiai funkcióinak epigenetikai szabályozása, amelyet az életmódbeli különbözőségek is befolyásolnak. Ez az oka, hogy lényegében azonos genetikai állománnyal rendelkező egypetéjű ikrek esetében is jelentős élettani különbségeket találunk. Engem személyesen pedig legújabban a mentális epigenetika kérdései is nagyon foglalkoztatnak.
A kutatói munka társas vagy magányos tevékenység?
Feltétlenül társas team-munka. Ma már elképzelhetetlen a magányos kutatómunka, ha az ember csak olvassa a szakirodalmat, még az is interakció. A munkacsoportok ráadásul igen nagy létszámúak, különböző szakértők dolgoznak együtt egy-egy témán, biológusok, orvosok, gyógyszerészek, mérnökök, informatikusok. Sőt, mivel a genetika egy olyan terület, ami mindenkit személyében is érint, majdnem minden vizsgálat mögött komoly bioetikai kérdések is húzódnak. Ide tartozik az egészségkommunikáció-egészségtudatosság színes köre is, amit ideális esetben a legkisebb gyermekkorban, sőt magzati korban kell elkezdeni. A néhány éve elhunyt, hatalmas hatású Kopp Máriával három éve létrehoztuk az EDUVITAL nevű nonprofit egészségnevelési társaságot, amely olyan egészségtudatossággal foglalkozó ismeretek terjesztésével foglalkozik, melyeket rendkívül fontosnak tartunk pedagógusok, védőnők, háziorvosok, lelkészek vagy éppen szociális munkások részére eljuttatni, hiszen ők kerülnek a legintenzívebb módon kapcsolatba az ifjúsággal.
Pedagógusként hogyan látja az új generációk megváltozott tanulói szokásait?
Azt gondolom, hogy ez nem csak napjainkban, de minden 10-15 évben változik. Az internet természetesen egészen alapvető változást hozott a világunkban, a tudománynak a hozzáférhetősége egészen radikálisan megváltozott, rendkívüli demokratizálódás ment végbe azzal, hogy akár egy okostelefonon olvashatom mind a hazai, mind a külföldi tudományos munkákat, sőt magas színvonalú tudományos munkát is végezhetek mások által végzett kutatások adatainak (természetesen legális) felhasználásával. A világ megismerhetősége szempontjából ez exponenciális robbanás, ami persze nem most kezdődött, hanem az írásbeliséggel, a könyvnyomtatással folytatódott és korunkban pedig hihetetlen mértékben tovább gyorsult. Ami az oktatásban nagyon lényeges, sőt egy kényszerű lényeg, hogy olyan adat- és információcunami vesz minket körül, hogy egyre fontosabb a lényeg meglátása és kiemelése. A szemléleti tanulás, a szemléletátadás válik meghatározóvá a naponta bővülő lexikális tudásanyag elsajátítása helyett. Oktatói munkámban azt perszonális kommunikációt tartom a legfontosabbnak, ami a tanító ember és a tanuló ember között létrejön. Nagyon fontos és szintén a világháló eredménye, hogy nem lehet hazudni, pillanatok alatt kiderül minden, én ezt egy hallatlan jó dolognak tartom, mert így értékelődik fel igazán a gondolati eredetiség. Ennek ellenére fontos látni, hogy egy jó ötlet még nem termék a szó tudományos értelmében, hanem csupán egy lehetőség arra, hogy további experimentális munkával megvalósulhasson.
Mit tapasztal, a megszerzett tudásanyag, a képességek vagy a szorgalom meghatározó, ha valaki igazán kiemelkedőt szeretne alkotni?
Nehéz kérdés. Nyilvánvaló, hogy alapvető mentális képességek birtokában kell lenni, iyen a memória és a lényeglátás képessége, de a szerencsének is óriási szerepe van. Azt szokás mondani, hogy jó időben, jó helyen, jó emberekkel kell együtt dolgozni, az iskola ezért döntő jelentőségű a társadalmakban és iskola alatt az általános első osztályától a doktori fokozatig mindent értek. Az oktatást (bölcsődétől egész életen át) tartom az első és legfontosabb felületnek, ami a társadalom jelene és jövője szempontjából meghatározó, éppen emiatt érzem tragikusnak azt, ami ma a köz- és felsőoktatásban zajlik. Voluntarista, rövidlátó garázdálkodásnak tartom ezt, amit a politika kormányokon átívelő módon követel. Meggyőződésem, hogy az utókor gyalázatnak fogja értékelni ezt a mértéktelen felelőtlenséget. Az iskola az a hely kell legyen, ahol a fiatal megtanul motivációt, hozzáállást, szemléletet, érdeklődést, ízlést és stílust magáévá tenni és csak ezután jön az az ismeretanyag átadása.
Miről ismerszik fel a tehetség? Kit biztat kutatói pályára?
Mindenki alkamas a pályára, aki kellően kíváncsi, ez a legfőbb motívumok egyike, ha valaki kutató szeretne lenni. Az az orvos, aki belgyógyászként diagnosztizál egy beteget, éppúgy tapasztalaton, intuición alapuló tudományos tevékenységet végez, ráadásul nem is akármilyet, ezért nem választanám ezt el olyan élesen. Az a tehetség, aki motivált, kitartó, szenvedélyes, akinek csillog a szeme és élvezi azt, ha kérdést tud feltenni és választ tud rá kapni. Úgy vélem, hogy minden embertársunk rendelkezik valamiféle tehetséggel, csak nem biztos, hogy megtalálja azt a területet és helyzetet, ahol ki tudja bontakoztatni.
Tehetségnagykövetként mit tekint feladatának?
Folytatom a megkezdett egészségnevelési munkát, emellett határontúli magyar fiatalokat mentorálok, nekik igyekszem minden segítséget megadni. De egy egyszerű egyetemi előadáson is fontos számomra úgy oktatni, hogy lássam a hallgatón az érdeklődést. Ha ez megvalósul, akkor aznapra már elvégeztem a dolgomat.
