Honyek Gyula tíz éven át dolgozott az ELTE Általános Fizika Tanszékén. Mint mondja, fokozatosan fordult érdeklődése a tanítás felé. 1985-ben lett fizikaszakos vezetőtanár az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskolában, majd 1996 óta az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziumban. 1986 óta részt vesz a
Nemzetközi Fizikai Diákolimpián szereplő magyar csapat kiválasztásában és felkészítésében, tagja a
KöMaL (Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok) fizikai szerkesztőbizottságának.
Önéletrajzában azt írja, pályakezdőként 10 évig dolgozott az ELTE Általános Fizika Tanszékén és el se tudta volna képzelni, hogy tanítson. Mi fordította mégis a tanítás felé?
Azon a tanszéken a fizikatanár-szakos hallgatókat (is) tanítottuk, és ez a munka erősen hatott rám. Ezenkívül rendszeresen tartottunk egyetemi felvételi felkészítő táborokat hátrányos helyzetű középiskolás diákoknak, ahol belekóstolhattam a tanításba.
Nem bánta meg a váltást?
Egyáltalán nem bántam meg. Ezzel a váltással középszerű fizikusból sikeres tanár lettem.
Ön az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola fizikatanára, és rendszeresen ír tankönyveken kívül példatárakat is. Miért tartja ezt fontosnak?
Pontosabban: még fizikaszakköröket tartok a Radnótiban, de órarendi óráim már nincsenek, mert nyugdíjba mentem. Viszont tankönyveket most is írok, szerzőtársakkal. Jelenleg olyan könyvet próbálunk létrehozni, ami azok számára is hasznosnak, fontosnak mutatja be a fizikát, akik nem igazán érdeklődnek a tantárgy iránt. Emellett „furfangos” feladatokat tartalmazó példatárat is szeretnénk a barátaimmal megjelentetni a fizika iránt legjobban érdeklődő diákok számára.
A Nemzetközi Fizikai Diákolimpiákon szereplő magyar csapat egyik felkészítő tanáraként is tevékenykedik és korábban a csapat vezetője is volt. Hogyan válogatják ki ezeket a tehetséges fiatalokat?
A legkülönbözőbb versenyek alapján ismerjük a legjobbakat, akiket meghívunk a diákolimpiai válogatóra, ahol olyan körülmények között versenyeznek, olyan feladatokat kapnak, melyek hasonlítanak a nemzetközi diákolimpiák körülményeire, feladataira.
Miközben sikeresen szerepelünk olimpiákon, egyetemi fizikaszakra nagyon kevesen jelentkeznek. Nem divat ma a fizika a fiatalok körében – vagy mi lehet a jelenség oka?
Fizikusnak többen jelentkeznek, és sajnos többet is vesznek fel, mint amennyire szükség lenne, illetve a felvetteknek csak kisebb része igazán tehetséges. A legjobbakból sikeres kutatók lesznek, jelentős számban külföldön dolgoznak. Ezt én természetesnek tartom, mert a természettudomány művelése nemzetközi együttműködésben zajlik. Akik fizikusként végeznek, és nem a legkiválóbbak, azok viszonylag könnyen jó állásokat találnak mindenféle területen. Ezeknek a munkáknak egy része szorosabban, más része lazábban kapcsolódik a fizikához, amit egyáltalán nem tartok bajnak, a dolognak ez a része rendben van.
A baj ott jelentkezik, hogy igen kevés képzett, tehetséges ember akar fizikatanár lenni. Az utóbbi években csökkent a gyereklétszám, növekedtek az osztálylétszámok, csökkentek a csoportbontások, alig van már fizikatagozatos osztály, és legsúlyosabb változásként erőteljesen lecsökkent a kötelező fizikaórák száma. Mindez azzal a következménnyel járt, hogy csak mostanra vált világossá, hogy milyen nagy fizikatanár-hiány lépett fel.
Sajnos, nem tudom elképzelni, hogy a közeljövőben a tehetséges fiatalok nagy számban fizika- és kémiatanárok akarnak majd lenni, és a hiány rövid idő alatt megoldódik. Németországban például olyan jogszabályt hoztak, hogy bárki, akinek tudományos fokozata van fizikából, az taníthatja a tantárgyat a középiskolákban, mert ott is égetővé vált a tanárhiány. Beláthatatlan, hogy nálunk hogyan alakul majd a helyzet az elkövetkező években.
Ön szerint miként lehetne megszerettetni a fizikát az iskolákban a diákokkal?
A Radnótiban a diákok harmada-negyede választja a fizikát fakultációs tantárgyként, ami az országos átlaghoz viszonyítva igen magas arány. Ebben az iskolában sok kiemelkedően tehetséges, okos diák tanul. A fizikatudás lényege az, hogy viszonylag kevés számú ismeret egységes rendszerré áll össze már a képzés első szakaszában, és ez a rendszer matematikai apparátussal kezelhető. A nemzetközi vizsgálatok azt mutatják, hogy a fizikához szükséges absztrakt gondolkodásmódra az embereknek csak 10%-a képes. Ebből az a következtetés vonható le (kevesen merik ezt hangoztatni), hogy a népesség 90%-ával sajnos nem lehet a fizikát megszerettetni.
Működik valamiféle tehetséghálózat, amely „felfedezi” a fizikában tehetséges fiatalokat?
A legeslegjobbakkal nincs semmilyen probléma. Sok egyéni és csapatverseny létezik helyi szinteken is, országosan is, nemzetközileg is. A Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok (KöMaL, ) fontos részét adják a tehetséggondozásnak. A
Kutató Diákok Mozgalma lehetőséget ad arra, hogy középiskolai tanulók belekóstoljanak a kutatófizikusok munkájába.
Ami legtöbb felé hiányzik, az a helyi, iskolai szintű tehetséggondozás. Alig van már olyan iskola, ahol fizikaszakkör működik, ahol iskolai fizikatáborba mehetnek a gyerekek. Ennek nincsenek meg sem a személyi, sem az anyagi-pénzügyi, sem a tárgyi feltételei a legtöbb iskolában.
Ezen kellene tehát változtatni a közoktatásban – amire a Tehetséghidak is törekszik. De mi a helyzet az „elit” tudomány szintjén? Számos világhírű fizikust adtunk a világnak XX. században, mi kellene ahhoz, hogy a XXI. században újra az élre törjünk?
Ezek a fizikusok Európa legjobb egyetemein tanultak akkor, amikor magas szintű fizikát igen kevés helyen lehetett tanulni. Ma rengeteg helyen végeznek kiemelkedő fizikusok, sokkal nagyobb lett a „verseny”. Igen sok mai magyar fizikus van jelenleg is a világ élvonalában, nem gondolom, hogy rosszabb lenne most a megítélésük, mint a múlt században. Büszkék lehetünk a fizikus kutatóinkra.
Fotó: Berzsenyi Dániel Gimnázium matektábor galériája
