Haáz Sándor zenetanárral, a szentegyházi Gyermekfilharmónia alapítójával beszélgettünk Bonis Bona életműdíja kapcsán zenei hagyományokról, „filis” szabályokról, Marosvásárhely múltjáról.
Hogyan telik egy elhivatott zenetanár átlagos munkanapja?
A zenei élet és így a munkám is nagyon eseményfüggő. Nagy ünnepségek, jeles napok, egy-egy nagyobb fellépés előtt rengeteg a feladat. Délelőtt az iskolában, délutánonként a Tanulók Házában tartok zeneórákat falubeli gyerekeknek. Emellett a Gyermekfilharmónia Alapítvány ügyes-bajos dolgait intézem, természetesen nem egyedül, hanem remek kollégákkal karöltve.
Milyen korú gyermekekkel foglalkozik a Filiben?
A fiatalok 8-9 éves koruk környékén tűnnek fel a láthatáron, a felső életkor pedig annak függvényében változik, hogy a gyermek mennyire hajlandó betartani az együttműködésünk szabályait. Elvárásunk a szófogadás, az illemtudás, a helyes magaviselet. Emellett pedig a kirívó divatozást sem szívleljük, nagy körmök, tetoválás, divatfrizurák nem illenek az együttes összképébe. Akik ezeket a szabályokat szívesen és örömmel betartják, kamaszként is nagyon élvezik a közös munkát.
Hogyan viszonyulnak a fiatalok a szigorú szabályokhoz?
Az a véleményem, hogy a szabályok biztonságot is adnak a gyermekeknek. Minden korosztály másképp reagálja le ezeket. A legszabálykövetőbb fiatalok a 11-13 év közöttiek, illetve egy-két öntudatos kamasz, aki már túl van a lázadás korszakán, és szinte magától visszaáll a szabályok korlátai közé, sőt a maga számára alkotott igényességgel tartja be azokat. Ezek a 16-17 éves fiatalok a legnagyobb segítőink, akik terelgetik a kisebbeket, és példát mutatnak a korosztályuknak is.
Honnan ered a zene és a népművészet ilyen szenvedélyes szeretete és az elhivatottsága, ami a munkáját jellemzi?
Elsősorban a szüleim és a nagyszüleim révén kerültem abba a környezetbe, amelyik már gyermekkoromtól nagy hatást tett rám, és azóta is nyitottak az ablakaim az erdélyi székely kultúra iránt. Emellett a 60-as évek marosvásárhelyi légköre, az akkor még majdnem színmagyar város miliője hagyott bennem mély nyomokat. Ennek a városnak a hangulata, idilli közössége, együttlélegzése nagyon nagy hatással volt rám, és az iskolámnak (Marosvásárhelyi Művészeti Líceum), illetve remek tanáraimnak is rengeteget köszönhetek. A teljesség igénye nélkül néhány számomra nagyon kedves név; Csőgör Emese, Józsa Gerő, Bende Katalin, Halász Lajos, Szász Károly, Branner Nóra, Birtalan Jóska bácsi, Nagy Kati néni, Verestói Ilona.
A Fili több mint három évtizedes múltra tekint vissza. Mikor alakult meg az együttes, és milyen motivációval hozta létre?
A marosvásárhelyi művészeti iskola zsongása hamar hiányozni kezdett nekem. Vásárhelyen délutánonként zengett az iskola. Az egyik teremben éneket próbáltak, máshonnan trombitaszó hallatszott, megint máshonnan hegedű hangja szűrődött be. A fejembe vettem, hogy ennek mintájára létrehozok egy zene-hangulatú iskolát. A ’80-as évek legelején fúvós hangszereket kapott a szentegyházfalusi iskola, hegedűseink is voltak, közülük kerültek ki azok a gyerekek, akikkel 1982-ben megalakítottuk a Gyermekfilharmóniát. Az első koncert után már egyértelmű volt, hogy folytatnunk kell. Nem csupán azért, mert a zenei hatása nagy volt, sokkal inkább, hogy kedvet adjon az iskolásoknak a zenei képzéshez.
Van-e olyan momentum az elmúlt három évtizedből, amire kiemelkedően büszke?
Megszámlálhatatlanul sok ilyen van. Számomra minden koncert és próba kivételes élmény. Minden gyermek egy külön világ és csoda, akikkel nagyon nagy élvezet együtt dolgozni, kihozni belőlük azt, amire képesek. A turnék, a közös éneklések az autóbuszos utakon, mind csodálatos emlék.
A Fili 25 éves évfordulójára megvásároltak egy szentegyházfalusi régi házat, melyet fel is újítottak. Mi a funkciója ennek a térnek?
A házat elsősorban vendégháznak vásároltuk meg, illetve különféle délutáni, szabadidős tevékenységeket indítottunk el itt. Hátul, a csűr mögött a patak folyik, székely kapu díszíti a bejáratot, és két nagyon izgalmasan berendezett szobája is van, tehát a ház egy kedves vendégfogadó hely. Két évvel ezelőtt tovább bővítettük egy kalandparkkal, amit a csűrből alakítottunk ki. Ez a tér egyszerre bohókás játszótér és elvarázsolt kastély ügyességi próbákkal és versenypályával. A kalandpark a jutalmazás egyik formája. Aki jó magaviselettel összegyűjt megfelelő számú pontot, az eltölthet egy délutánt a kalandparkban. Tehát a tér nemcsak önmagáért való, hanem a motiváció egyik kiemelt eszköze.
Március 25-án megkapta a Bonis Bona életműdíjat. Milyen érzéssel tölti el az elismerés?
Teljesen váratlanul ért, hogy díjaznak, nagyon későn szereztem róla tudomást. Éppen Budapestre készültem az Alapítványunk évzáró gyűlésére, indulás előtt pár órával kaptam meg az értesítést. Nagy meglepetés volt. Még arra sem volt időm, hogy a díjnak utána nézzek, úgyhogy az igazi meglepetés a Duna Palotában ért, amikor észleltem, hogy milyen nagyszabású eseményre érkeztem, és hányan szoronganak izgatottan a díjazás tudatában. Eléggé megilletődtem, és azóta is keresgélem magamban, hogy vajon megérdemeltem-e ezt a kitüntetést. Azt hiszem, díjaim legszebbjeként fogom számon tartani ezt az elismerést.
(Fotó: Mayer András)
Jelenleg milyen munka folyik a Fili háza táján?
A következő nagyszabású feladatunk a Fili-napok, mely az együttes 32 éves születésnapja lesz, május 2-án este. Fáklyásmenettel és egy különleges koncerttel készülünk. Olyan műsort adunk elő, amelynek zenedarabjai előadásunkban még soha nem szólaltak meg, tehát ősbemutatók sora várható. Erre rengeteget kell gyakorolni. A Filinapok előtt, húsvét nagyhetére tervezzük a hagyományos bútorfestő táborunkat is, mely már 15 éve rendszeresen várja a pingálókat. Nagypénteken vendégünk lesz a Budapesti Rádió Gyermekkórusa, közösen festik a filis gyermekekkel a hímes tojásokat.
Mit javasol azoknak a szülőknek, akik szeretnének muzikális fiatalt nevelni a gyermekükből?
Azt tapasztalom, hogy pici korban nincs probléma, az anyuka buzgón énekli az altatót és mindenféle gyerekdalt kicsi gyermekének. Ezt kellene idősebb korban is folytatni. Énekelni a gyerekkel közösen munka, házimunka, szabadidős programok közben is. Ami ennél nagyobb önerőt és áldozatot kíván, hogy a család kapcsolja ki a rádiót, a televíziót és mindenféle zajkeltő eszközt, mert az élő zene mindennapjainkat szebbé és gazdagabbá varázsolja.
